Szeretnék néhány információt megosztani Veletek az egyik kedvenc wellness élményelememről, amely alkalmas többek között a vénás megbetegedéssel küzdő szervezet felfrissítésére, a láb ereinek erősítésére is.

¤ A fejlesztés Sebastian Kneipp (1821-1897) német katolikus pap nevéhez fűződik, aki saját tüdőbetegsége kezelésére fejlesztette ki az ún. KNEIPP-KÚRÁT, melynek lényege a hideg víz és a meleg levegő vagy meleg víz váltakozásának szervezetre gyakorolt pozitív hatásában rejlik.

Már több alkalommal volt szerencsém megtapasztalni a körfolyosós Kneipp-medencében való „taposás” áldásos hatásait.

¤ A víz a medencékben lábszárközépig ér. Először meleg vízben lépkedünk legömbölyített felületű kavicsokon, majd hirtelen hideg vízbe kell átlépni. Ezután újra a melegvizes szakasz következik, végül ismét hideg vízben sétálunk. A medencékben lépkedve fokozódik az anyagcsere, a salakanyagok gyorsabban távoznak. Erősödik immunrendszerünk. A sétától testünk kellemesen felfrissül, közben edződnek az érfalak. A medence alján található kövek pedig enyhén masszírozzák talpunk reflexzónáit.
¤ Ha kedvetek támadt kipróbálni, Budapesten és vidéken a következő gyógyfürdőkben, hotelekben találkozhattok Kneipp-taposóval, illetve Kneipp-medencével, a teljesség igénye nélkül:

Budapest: Lukács Gyógyfürdő és Uszoda

Debrecen: Aquaticum Spa- Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Pécs: Hotel Makár

Sopron-Balf: Balfi Gyógyfürdő

Szegedtől 20 km-re: Mórahalmi Gyógyfürdő

Szolnok: Liget Termálstrand és Élményfürdő

Békéscsaba: Fenyves Hotel

Bükfürdő: Bükfürdői Gyógy- és Élménycentrum

Kaposvár: Virágfürdő

Komárom: Brigetio Gyógyfürdő

Túrkeve: Túrkeve Termálfürdő

Tamási: Tamási Thermal Spa

Kellemes fürdőzést kívánunk!

Categories: Egyéb